Vecsei H. Miklós színművész és Ávéd János szaxofonművész zenés felolvasószínházi estje lesz a Családok és Közösségek Fesztivál egyik igen várt programja, a Püspökvác Rendezvényközpont Beer Miklós termében szeptember 20-án, szombaton este fél 6-kor . A Magyar Kurír interjúkérdéseire a színművész írásban felelt, ezt osztjuk meg.
Visky András Kitelepítés című, többszörösen díjnyertes életregénye az elmúlt évek egyik meghatározó irodalmi alkotása. Benne az erdélyi születésű író saját gyerekkorát tárja elénk, melyet hat testvérével és édesanyjával a román gulágon kellett töltenie, börtönbe zárt lelkész édesapjától távol, kényszerhelyzetben, megalázva, kifosztva. Hogy hogyan lehet megkapaszkodni, túlélni mindezt, mi az a kinyújtott kéz, mely kivezethet ebből a fizikai és lelki mélységből, mit jelent megélni, hogy a lelkük felett nem rendelkezhet a családot szétverő hatalom – erre csodálkozhatunk rá az előadás során.
– Kiktől és hogyan érkezett felkérés a Katolikus Társadalmi Napokon (KATTÁRS) való szereplésre?
– A szervezők részéről egy beszélgetésen való részvételre érkezett az első felkérés. Úgy érzem az utóbbi években, hogy a lehető legkevesebb alkalommal szeretnék nyilvánosan véleményt formálni. Azt hiszem, hogy változó korban élünk, nem igazán tudom egyetlen mondatról sem, hogy valóban igaz-e. Ezért vetettem fel a lehetőségét egy, a fesztivál tematikájához illő előadás megtartásának. Visky András nagyhatású gondolkodó és jóbarát. Millió társával közös gyerekkori története az egyik legerősebb mű az utóbbi évekből.
– Hogyan jött létre Visky András Kitelepítésének az a verziója, melyet Önök mutatnak be, élnek át a színpadon Ávéd Jánossal?
– A könyvet Juhász Anna irodalmár műsorvezetése mellett mutatta be András két évvel ezelőtt. Akkor kértek fel minket, hogy a beszélgetésük mellett adjunk elő részleteket a könyvből. Régóta szerettünk volna közösen dolgozni Ávéd Jánossal, és ez remek alkalom volt. Egymás konyhájában tartottuk a próbákat, és hoztuk létre a szűk egyórás előadást, ami végigmegy a regény sarokpontjain.
– Hogyan kell elképzelni az előadást? Milyen elemekből áll?
– Az előadásban egy pulpitus mögül hangzik el a szöveg, mint egy templomban. Ez a forma reflektál a regény azon részére, amikor András édesapja a közösség pásztoraként megkérdezi a szószékről, hogy kire építheti a Jóisten ma a házát, ki lesz a gyülekezet kősziklája. A szövegfolyamot pedig János hol artikulált, hol egészen groteszk, artikulálatlannak ható zenei hangokkal díszíti.
– Önnek mit jelent ez a regény? Mik azok a pontjai, amelyek különösen hatnak Önre, párhuzamba hozhatók akár saját élettapasztalattal?
– Andrást hét évvel ezelőtt egy színházi próbafolyamat kapcsán ismertem meg. Shakespeare II. Richárdját játszottam, ő volt a dramaturg. Az olvasópróbán a darab felolvasása után elővette a Bibliát, és elemezni kezdte azon keresztül Shakespeare-t. Én mindig is éreztem ezt a párhuzamot, de a saját színházi kultúrámban nem tudtam ezt sem vállalni, sem ehhez közelebb kerülni. Fordulópont volt ez a színházi életemben. Azóta jó barátok vagyunk. Még a távolabbi ismerősök is igencsak várták, hogy vajon mikor fogja megírni András az élettörténetét. Nevezetesen azt, hogy a Gulágon nőtt fel, hogy ott töltötte testvéreivel a gyerekkorát. Mi is hatan vagyunk testvérek, és nekünk is a Biblia volt az esti mesénk, de ötven évvel később, már egy szabad országban. Ennek ellenére rengeteg a párhuzam, amelyeket András a regényen végig szépen, szívbe markolóan szemléltet.
– Az előadásnak mi a legfeszültebb pontja, ami a leginkább próbára teszi?
– Egyértelműen az előadás vége, amikor életében először találkozik az édesapjával. Ez egy katartikus pillanat, ami mindig összeköt minket a jelenlévőkkel és a feljebbvalóval.
– András nem fiktív szereplő, hanem élő személy – mit jelent ez? Miben más, mint József Attilát vagy Cseh Tamást megidézni a színpadon?
– Ez egy felolvasószínházi este. Ennek legfőbb oka, hogy élő személy életét színpadon átélni – azt hiszem – istenkísértés lenne. Amit én tehetek, hogy a szívem legmélyebb együttélésével mondom el a történetet, de nem élek benne, mint az utóbb említett szerepeimben. Számomra ez a 20. századi magyarság egyik legmegrázóbb, legszebb és érdekes módon humoros története. András és János közeli és fontos barátok, ez a két tény egy színész lelkében olyan folyamatokat indít el, amitől maga az előadás színházi lesz, feljebb emelkedünk, mint a lineáris valóság, ha szépen és koncentráltan csináljuk.
Az interjú továbbközlése, átvétele engedélyköteles.
Fotó: Vecsei H. Miklós tulajdona
Magyar Kurír
Az előadáson a részvétel regisztrációhoz kötött, a regisztrációs felület augusztus 25-én nyílik meg és ezen az oldalon lesz elérhető.
